Nem jó vesztes: az angolok edzője elképesztő magyarázatot adott a kiesésükre

2025. május 08. 13:32

Az ellenfél mestere reagált is a szavaira.

2025. május 08. 13:32
null

Ahogyan arról beszámoltunk, a Paris Saint-Germain a visszavágón is legyőzte az Arsenalt (2–1), így kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe. Az Ágyúsok hiába kaptak ki mindkét mérkőzésen, edzőjük szerint a jobb csapat esett ki.

 

Véleményem szerint a jobb csapat esett ki. 160 percen át mi irányítottunk. Ezt az ellenfél is elismerte, mivel mondták nekem”

– fogalmazott Mikel Arteta a lefújás után.

 

Mindkét meccsen a PSG legjobbja a kapus volt. Kijelenthetjük, hogy Donnarumma juttatta tovább őket”

– mondta az Arsenal trénere. 

„Az első húsz perc után három–nullára kellett volna vezetnünk… De ebben a sorozatban kell valami extra tőled, és ez ma hiányzott”tette hozzá.

Arteta tehát azon a véleményen volt, hogy mivel több helyzetet dolgoztak ki, ezért megérdemelték volna a továbbjutást. Az való igaz, hogy a helyzetek minősége alapján a párharcot nagyjából két góllal kellett volna megnyerniük (4,53-as xG a 2,9-cel szemben), viszont a focit gólra játsszák, a kapusok pedig azért állnak a kapuban, hogy ezt megakadályozzák. A 80. percben egyébként Bukayo Saka egyenlíthetett volna, viszont senkitől sem zavartatva, dropból fölé helyezett (VIDEÓ ITT!).

„Nem hiszem, hogy az utunk során megütköztünk volna nálunk jobb csapattal”fűzte hozzá Arteta, ugyanakkor hozzátette, hogy innentől szurkol a párizsiaknak, hogy nyerjék is meg a BL-t.

A PSG mestere, Luis Enrique reagált jóbarátja szavaira, miszerint a jobb csapat esett ki.

 

Egyáltalán nem értek ezzel egyet. Mi több gólt lőttünk, és csakis ez számít.”

„Ők remekeltek, mi pedig talán ezen a meccsen szenvedtünk a legtöbbet az idény során, de megérdemelten jutottunk tovább. Történelmet akarunk írni ebben az idényben, meg akarjuk nyerni a BL-t. Nagyon kellemes helyzetben vagyok, mert megkapom a vezetőségtől azt a szabadságot és támogatást, amelyre szükségem van egy ütőképes csapat felépítéséhez” – idézte a Magyar Távirati Iroda a franciák edzőjét.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 2–1 (1–0)
Párizs, Parc des Princes. Vezette: Zwayer (német)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (O. Dembélé, 70.), Doué (L. Hernández, 74.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Továbbjutott: PSG, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

Fotó: Thibaud Moritz/AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2025. május 08. 16:57
Én Arteta ténykedését nem kedvelem. Az Arsenal meccseit csak ritkán nézem, mert csak kínlódnak. Taktikailag rendben vannak, de a két szélsőn kívül egyszerűen nincs csatáruk. Így aztán befejező csatáruk sincsen középen. A védelem meg általában egy gólt összehoz. A játékuk sablonos, kiszámítható. Hol van már az Arsene Wenger-i időszak... De azért abban Artetanak igaza van, hogy a kapusuknak köszönhetik a párizsiak a döntőbe jutást. Az első 10 percben 0-3-nak kellett volna lenni az eredménynek, ha nem véd Donnarumma ilyen fantasztikus formában. Ugyan így járt a Barcelona is kedden, sokkal drámaibb módon. De végül is az Inter kapusa kivédte a szemüket. A Barca-nak könnyedén több góllal kellett volna továbblépnie, de...De Sommer kivédte a szemüket is. Na és persze a Barcelónának is van mit javítania a védelmén.
lauderstenonis-2
2025. május 08. 14:36
Elárulok egy nagy titkot: a focit gólra játszák és az nyer aki több gólt rúg.
akkkkorki
2025. május 08. 14:25
Ugyan az volt, mint az Inter-Barca meccsen. A Barca támadt, birtokolta a labdát, az Inter kontrázva verte meg őket. Itt ugyan ez játszódott le. Akkor ki a jobb csapat? Mindig a gólok döntik el, a többi duma!
FAdamus
2025. május 08. 13:41
Mindenki tudja, hogy egy hisztis picsa ez az Arteta. Más top klubcsapatoknál már rég kirúgták volna, ha 5 éve nem nyer semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!